Együtt menni fog!
A demokrácia, a szabadság, az egyenlőség, a tolerancia és a szolidaritás közös európai értékeink. Ukrajna orosz megszállása ugyanakkor rámutatott arra, hogy demokráciánk, gazdaságunk és energiafüggetlenségünk mennyire elválaszthatatlanok egymástól. Most meg kell oldanunk, hogy megújuló forrásokból tiszta energiát állítsunk elő itt Európában. Ezt a célt pedig csak közös összefogással érhetjük el. Álljunk ki közös értékeinkért, hogy megvédhessük magunkat, családjaink jövőjét, az éghajlatot és a bolygót!
You are EU!
A kifejezés jelentése „You are EU”
A „You are EU” kampány arra kéri az összes európait, hogy vegyék ki részüket az előttünk álló kihívások megoldásából, hogy egy jobb jövőt biztosíthassunk az Európában előállított tiszta energia révén. Együtt erősek vagyunk, hiszen mindannyian szeretnénk hatni a világra, amelyben élünk. A „You are EU” kampány keretében minden európai polgár hozzájárulása számít. A jelmondat arra utal, hogy közösen el tudunk mozdulni a tiszta és helyben előállított energia felé. Arra is emlékeztet, hogy bár sokat kell még tenni, a jövő nemzedékei érdekében együtt meg is teszünk minden tőlünk telhetőt. Gyermekeink és unokáink lebegjenek a szemünk előtt, amikor közös céljaink megvalósítására, azaz demokráciánk, gazdaságunk, valamint békés és független Uniónk megőrzésére összpontosítunk.
Európa sorsa – most minden eddiginél nagyobb mértékben – a szolidaritás. Minél inkább összefogunk, minél nagyobb egységet mutatunk, annál erősebb Unióvá válhatunk az elkövetkező évben, és annál jobban készíthetjük elő a jövő világát.
You Are EU – azaz az EU mi vagyunk mindannyian
A kampány minden uniós ország polgárait cselekvésre ösztönzi, mindenkit megszólít és bevon. Abból meríti erejét, hogy közös értékeinket összekapcsolja az átalakulás gondolatával. Összeköt minket európaiakat. Ugyanakkor irányt ad a jövőre nézve. A jövőbe tekint és lehetővé teszi számunkra, hogy azt a szabadság, a béke és a szolidaritás, valamint a tiszta és független energiaforrások jegyében mi magunk aktívan építsük. You Are EU – azaz az EU mi vagyunk mindannyian.